|
Sándor Zsuzsanna debreceni kozmetikus-sminkes nyerte el az első helyezést 2012. március 12-én a BEAUTY INTERNATIONAL Düsseldorf nemzetközi sminkbajnokságokon, ahol négy kontinens 15 versenyzője mutatta meg, hogy mit jelent számára a "Kalifoniai Álom". Ugyanis ez volt a verseny témája, sok más kikötéssel, leszabályozással együtt, ami még nagyobb kihívássá tette a megmérettetést. Élményeiről, szakmai tapasztalatairól beszélgettünk Zsuzsával. |
|
|
|
Az idei első kozmetikus klubnapunkat 2012. február 11-én tartottuk, melynek fő programpontja az „Üzleti évindító nőknek” címet viselte. A klubnapon olyan érdekes, apró fortélyok, „női praktikák” kerültek megbeszélésre, melyeknek köszönhetően nemcsak a szalonmunka és a magánélet válik kellemesebbé, de akár a pénztárcánk is gyarapodhat.
|
|
|
|
Tisztelt Kozmetikus Kolléganő! Az év végéhez közeledve szeretnénk még novemberi és decemberi programjainkra meghívni Önt, munkatársait, tanulóit, a környezetében dolgozó kollégákat. |
|
|
|
A MOSZI Országos Kozmetikus Ipartestület 2011. október 24-én tartott elnökségi ülésén megvitatta az újonnan megjelent kozmetikus szakmai vizsgakövetelményeket és központi programot. Az elnökségi ülésen vendégként jelen volt Ludányi Olga kozmetikus mester, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakértője, és ismertette a legfontosabb szakmai szempontokat és megoldásra váró feladatokat. |
|
|
|
|
A düsseldorfi Beauty International keretében megrendezett nemzetközi Make Up Bajnokságon, amelyen Európa és Amerika összesen 15 országából a hivatalosan elismert nemzeti versenyek győztesei mérhetik össze tudásukat, a MOSZI által kvalifikált Sándor Zsuzsanna első helyezett lett! |
|
|
|
2011. november 27-én a Lurdy Házban a téli szezon egyik legnagyobb szépségszakmai rendezvénye, a BUDAPEST OPEN 2011 keretében SMINKVERSENY-re került sor, melynek eredményeit honlapunkon közzétesszük. A helyezést elért versenyzőknek gratulálunk, egyúttal valamennyi résztvevőnek sok szép szakmai sikert kívánunk! |
|
|
|
A MOSZI Országos Kozmetikus Ipartestület októberi klubnapja a holisztika jegyében zajlott. A hagyományokat újraélesztve az Ipartestület a közelmúltban elindította a Kozmetikus klubot. A résztvevők létszáma és aktivitása tanúbizonyságot adott arról, hogy az ilyen szakmai klubnapokra szükség van.
|
|
|
Végre megszületett az a biztosítás, amely fedezetet nyújt Önnek arra az esetre, ha munkája következtében vendégét a szalonban bármilyen sérülés vagy egyéb káresemény éri, és amelyért a vendég Öntől anyagi - pénzbeli - kártérítést követelhet.
|
|
|
|
|
|
|
|